41

1. 1978. október 3.
2. 1979. október 3.
3. 1980. október 3.
4. Sokat vagyunk ketten
5. Valakinek a nővére lettem
6. Periféria
7. Késedelem
8. Anyá(k)(m) napja
9. Volt egy nyár
10. Úszás
11. Becsapott minket
12. Csak csajok
13. Hol a határ
14. Hány nap még a szabadság
15. Váljatok el
16. Elvesztettem a jobb térdem
17. Lemondtak rólam, lemondtam róluk
18. Küzdelem
19. Ugrás a semmibe
20. Buli zóna
21. Ha nem tanulok végem
22. Messze költöztem, majd vissza
23. Megismertem
24. Boldogan éltem
25. Diplomát szereztem
26. Feleség lettem
27. Gyerekért küzdöttem
28. Anya lettem
29. Nagyon szeretem
30. Hittem
31. Túléltem
32. Bajok kezdődtek
33. Önként árva lettem
34. Esendőség
35. Messze sétáltam
36. Elvált nő lettem
37. Itt nagyon hittem
38. Új élet kezdődött
39. Két férfi halála
40. Szerelem érkezett
41. Szeretek és szeretnek
.
.
.
.
81. Egy görög faluban élek. És nem szeretnék félni semmitöl mielött meghalok.

A napszemüveg

Hajnali fél 3. A hetediken valaki lehúzza a wc-t. Ő felébred. Kicsit később elindul a lift, a szél zörgeti a műanyag redőnyt az ablakon A feje mellett lévő két telefon közül, kezébe veszi az egyiket, meg se kell néznie, tudja, hogy várja ott egy üzenet. Nem nyitja meg. Tudja kitől jött.
Arra gondol, hogy ideje lenne visszaaludni, mert már napok óta csak túlél az irodában. Forgolódik, szatén hálóinge hűvösen fogja körbe. Lassan jön újra az álom érzi, hogy zuhan.

Reggel 6:30. Megszólal az ébresztő, a keze máris a telefonon van. Kikapcsolja. Az ágy melletti puha szőnyegen hever a laptopja, este írt. Ír, ír, csak úgy a bordó PC memóriájának. Sok száz gondolat. Vajon elolvassa egyszer őket valaki? Átlép a földön heverő laptopon, kimegy a konyhába, hogy lefőzze a kávét.
Hideg a kő. Önkéntelenül is összehúzza a lábujjait, amíg a kávét főzi. Gondolatban máshol van. Fránya gondolatok, elég egy illat, egy pillantás, a konyhai fehér függöny szélének a libbenése és a jól eltemetett emlékek egy pillanat alatt jelenkori valósággá lesznek.

Jó lenne egy cigi. Teleszívja tüdejét levegővel. Reggel sokszor veszettül jó lenne egy cigi. Rég leszokott már, de sokszor hiányzik. Magában hordozza a függőséget. Ő sokkal erősebb, mint az apja volt, tudja, hogy nem a függőségbe fog belehalni. Nincs cigi, ezt a reggelt is így kell megoldani. Lefő a kávé, a folyosói félhomályon át, visszakúszik a meleg ágyba. A forró folyadék felébreszti. Fejében sok milliónyi agysejt, cikázik. Gondolkodik.

Lelkifurdalása van, mert ez a férfi nem ezt érdemli. Lehet, éppen ezért sokszor lopva pillant csak rá, mint aki csal. Igen, tudja, hogy csal. Kicsit még érezni akarja. Tudja, nem nyújthatja már soká. Fáj, de nem szól. Belső, néma sikoly ez. Férfiak, jöttek mentek, de ez az egy más volt. Barátnője, mint a Messiást megjósolta, „küld, majd maga helyett valakit”. Ugyanaz a fizikum, ugyanaz a megjelenés, ugyanaz a stílus. Egy klón. Soha nem ezt a férfit látta, hanem azt a másikat, akit látni akart. Gyorsan telnek az ébredés pillanatai.

Kibotorkál a fürdőbe, káromkodik. Végre jó élete van. Nem fogja szétbarmolni, biztosan nem. Kigördül egy könnycsepp, sós, mint a tengervíz. Olyan erővel esik a mosdókagylóba, hogy szinte hallani lehet. Nem őrjöng, nem hisztizik, ilyen formán egy könnycsepp formájában némán szól belőle a fájdalom. Megnyitja a zuhanyt, a forró víz felmelegíti hideg lábfejét, majd az egész testét. Illatos testápoló, parfüm. Megtanúlta, hogy mindenben meg kell keresni a szépet, ahol nincs, oda csempészni kell. Ide most ilyenformán lopakodik be a hétköznapi öröm. Kis kora reggeli luxus ez, mely széppé teszi a fáradt reggelt. Belenéz a tükörbe. Negyven éves. Teste csupa sebhely. Mindenütt begyógyult hegek, kezén, lábán, hasán, hátán. Ha akarná se tudná elfelejteni ami történt vele. Kisminkeli, jelen esetben a szerda reggeli arcát. Gépies mozdulatok ezek, huszonöt év után már oda se kell figyelni. Fentről lefelé, mindig ugyanabban a sorrendben, ugyanazok a színek, ugyanazok a mozdulatok. Felöltözik.


Most ő nyomkodja a lift hívó gombját. Kilép az utcára, nyálkás novemberi reggel van. A gyerek ma nem megy iskolába, egyedül indul neki a napi rutinnak. Üres, fáradt tekintetek jönnek szembe. Ő is csak egy a sok közül, olyan, mint a barna kabátos nő a túloldalon. Bedugja fülébe a fülest, elindul a zene, máshol jár gondolatban. Tudja, hogy a régi érzést, mely mindent átmos ki kell metszeni. Tompán, hosszan nyilall belé a hiány. Rátelepszik a mellkasára. Tudja, hogy idővel lekopik az éle. Olyan lesz, mint a sebhelyek a testén.

Tudja ennek itt most véget kell vetni. A másik miatt. Ő még hosszan elringatózna az érzésben, de tudja, tovább már nem lehet. Túléli a napot a munkahelyén, nagyon várja az estét. Kellemes, meleg a férfi ölelése, de közben mindig összerándul a gyomra.
Nem azért, mert rossz, vagy kellemetlen, hanem azért mert egy másikkal méri össze. Még az érintése is az érintésével rokon. Egy hasonmással nem lehet együtt lenni. Nem akar folyton visszarepülni a múltba. Nem akar benne élni. Amit elhatározott már csak végre kell hajtani.
Babrál a férfi levetett pulóverével. Hajtogatja. Gondosan összehajtogatott utolsó perceik ezek. Végül nagy levegőt vesz és a férfi kezébe adja az asztalra dobott napszemüvegét, amit ő úgy tesz fel a fejére, ahogy azt valahol, valamikor egy másik is tette.