A parfüm

Visszatért a tél. Március volt és újra havazott.
Arra gondolt mennyire utálja a telet.
Arra gondolt, mi lehet most az év eleji hurrá optimistákkal.
Arra gondolt, hogy hánynia kell a „majd ez az év” üres közhelyétől.
Arra gondolt, hogy próbálta ő ezt magára erőltetni, de nem megy.
A sorsnak fonala van, a fonálra a gyöngyök nem holmi kalendárium szerint rendeződnek.

Visszatért a tél. Visszatért egy illat. Az ő illata. Jó rég nem vette újra, mert mostanság:
Lopják az álmait.
Lopják az életét.
Lopják a jelenét.
Lopják még a parfümjét is.
De ez az illat nem véletlen került most ide a tömött busz hátsó végébe.

Visszatért a tél. És két nap múlva, a fürdőszoba polcára visszatért az egykor volt illat.
Az illat, mely egykor valakinek mindent jelentett.
Az illat, amit megtanult birtokolni.
Az illat, ami hosszú évekre elveszett.
Az illat, ami attól a naptól kezdve újra az övé lett.
Hol vesztette el? Pontosan meg tudja nevezni, amikor ez a parfüm a múlté lett.

Lassan elmúlni látszott a tél. Harmadnap ő már a régi/új illatába burkolta nyakán a lüktető ereket.
Mosolygott a tavaszi reggel fénye az ablakon.
Mosolygott a tavasz első virága a kertben.
Mosolygott a lassan öregedő, nevetőránc a tükörben.
Mosolygott Valaki egy felhő szélén, az égben.
Ő pedig ismét a saját útját járta, és visszamosolygott a Világra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük