Az eső

Ömlött ez eső mintha dézsából öntenék. A szél kukákat borogatott az utcán. Hevesen rázta a rolót az ablakon. Egész délután készült elszabadulni a vihar, végül kitört. A súlyos, párától telített levegő végre megszűnt. A kisfiú bámult kifelé. Talán eszébe jutott a kisgyermekkori gumicsizmás pocsolyába ugrálás…
– Van kedved lemenni? Szeretnél? kérdezte az édesanyja
– De, anya hisz esik.
– Azt látom. Azt kérdeztem van-e kedved lemenni?
Hosszasan gondolkodott, látszott rajta, hogy belevésődtek az anyai intelmek: “öltözz fel, megfázol”, “siess haza, esik, elázol”.

– Lehet?
– Igen, lehet.

Lent az utcán az emberek futottak a zuhé elől. Volt aki nejlonzacskót húzott a fejére. Mindenki menedéket keresett, csak ők mentek szembe, szabadon  az esővel. Nem viseltek esőkabátot, nem volt ernyőjük sem, pedig otthonról indultak. Átfolyt a papucsukon a meleg víz, mely keveredett az utca porával. Láthatóan nem érdekelte őket.

Eközben sorra záródtak be a lakótelep ablakai. A biztonságot adó otthon falai közt, nem törődtek a viharral, helyette inkább vacsorához készülődtek, és arra gondolhattak, milyen jó, hogy az özönvíz előtt hazaértek.
A kisfiú oldalról a szeme sarkából figyelte az édesanyját, aki jól ismerte ezt a tekintetet. Mindig így nézett, ha valami tiltott dolgot csinált. Figyelte az anya reakcióit.
– Emlékszem, anya sokszor futni mentél, ha elkezdett esni.
– Szeretem az esőt Kicsim – válaszolta az anya. Az eső jó ne félj tőle. Ne menekülj. Ne félj az ismeretlentől. Ha a szíved és a hited úgy diktálja, bátran menj szembe bármivel.

Légy, Balu mindig bátor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük